Az ég is akkor a legszebb, ha kék...- fehér

A MÁV-DAC labdarúgócsapatának ikonikus alakja volt a hetvenes-nyolcvanas években Csollány Imre (67), akit bár többször csábítottak élvonalbeli csapatok, hű maradt a kék-fehér klubhoz. Játékára és góljaira napjainkban is szívesen emlékeznek a szurkolók.

"A Dózsa-ifiben kezdtem focizni, aztán amikor átköltöztünk Szabadhegyre, akkor abbahagytam a labdarúgást – emlékezik Csollány Imre. Később két barátom a Mezőgépbe igazolt, így engem is odahívtak. A 401-esbe jártam és a csapatunk a középiskolás-bajnokságban bejutott az országos döntőbe, ahol én a torna gólkirálya lettem. A díjkiosztó végén odajött hozzám egy idős úr, a válamra tette a kezét és megkérdezte, hogy hol játszom. Azt mondta, beajánl egy NB I-es klubhoz és ha megkeresnek, akkor fogadjam el az ajánlatukat. A tanárom mondta meg, hogy az ősz hajú férfi Sebes Gusztáv, a magyar aranycsapat egykori szövetségi kapitánya volt. Még most is beleborsódzok, ha rágondolok erre a jelenetre. Négy nap múlva jelentkezett is a Diósgyőr, de apám nem nagyon biztatott, hogy menjek el Miskolcra, ezért nemet mondtam nekik. Így lettem az ETO labdarúgója. Ott azonban az első csapatnál alig vettek figyelembe, az NB I-ben nem is játszottam." Közben az ETO-s társaival: Glázer Róberttel, Horváth Lászlóval, Póczik Józseffel és Baumann Jánossal együtt bevonult katonának. Ekkor leigazolta a Győri Dózsa.

Megfogott a csapat szellemisége
"Póczikék korábban leszerelhettek, mert élvonalbeli játékosok voltak. Nekem is más okból megadatott volna rá a lehetőség, de a Dózsa vezetői nem törődtek vele. Ezek után nem is maradtam náluk, 1974-ben elfogadtam a MÁVDAC hívását. Az ekkor nagyon erős NB II-ben játszottunk. Megfogott a csapat szellemisége, a remek közösség. A klub talán mindenkori legjobb gárdájába nehéz volt bekerülni. Az egyik meccsen aztán lőttem két gólt és adtam két gólpasszt, ezzel sikerült elfogadtatni magam a társakkal. Végül tizenöt évet húztam le a DAC-ban és ma sem bánom, hogy így alakult a pályafutásom. Valamennyi edzőm közül Bundzsák Dezsőt kedveltem a leginkább, nála is voltam életem legjobb formájában. Amikor edzésen mérte az időket, nem akart hinni a szemének, hogy a harmincméteres sprinteket másodpercre azonosan teljesítettem. Abban az időben hívott az MTK, de Bundszák azt tanácsolta, hogy maradjak a DAC-nál, majd nem sokkal később kiment Egyiptomba szövetségi kapitánynak. Ezenkívül is többször csalogattak NB I-es csapatok. A legközelebb ahhot álltam, hogy visszatérek az ETO-ba. Kovács Imre volt akkor a vezetőedző. Felhívott, hogy menjek ki a stadionba és tárgyaljunk. Korábban már hallottam, hogy komoly klikkesedés van a csapatban, ezért is gondolkodtam a váltáson. A stadionból hazafelé menet láttam, hogy az egyik ETO-játékos áll a buszmegállóban, a másik pedig autóval elhúz mellette ahelyett, hogy felvenné. Akkor döntöttem el, hogy én nem akarok újra ETO-futballista lenni."

Három év Ausztriában
Csollány Imre nagyszerű éveket töltött a MÁVDAC-ban, ezt az időszakot a remek MNK-menetelések teszik emlékezetessé. Sok ezer néző előtt NB I-es csapatot is búcsúztattak. Végül három évet Ausztriában futballozott alacsonyabb ligákban. "Kint is jól ment a foci, gólkirály voltam, szerettek a szurkolók. Az egyik másodosztályú bécsi klub elnökének annyira megtetszett a játékom, hogy le akart szerződtetni, de amikor megtudta, hogy már harmincnyolc éves vagyok, elállt az üzlettől. Hazajöttem, s két-két évet edzősködtem Rábapatonán és Börcsön. Folytattam a focit is, de már csak a DAC öregfiúk csapatában. Nagyszerű társaság jött össze, huszonöt évig jártunk tornákra, bemutató meccsekre. A közösségünk erejét jelzi, hogy neves ETO-sok, mint Hannich, Preszeller, Stark Csaba vagy Gyurmánczi velünk jártak futballozni. Aztán szép lassan onnan is kiöregedtünk, feloszlott a csapatunk." A kiváló jobbszélsőt az ereklyéi is emlékeztetik gazdag pályafutására. Fotók, serlegek, zászlók, mezek sorakoznak a lakásában. "Sok kedves tárgyat őrzök, de a legkedvesebb számomra egy mappa, amibe az akkor tizenéves lányom gyűjtögette rólam cikkeket és ragasztgatta hozzá a fotókat.

Csak meccsen, csak jobb lábbal
Csollány Imre nemcsak gyorsaságáról és góljairól volt ismert, hanem arról is, hogy futás közben a cipője orrával bele-belerúgott a gyepbe. "Sokan kérdezték már ennek az okát – folytatta nevetve az egykori játékos. – Amikor fiatalon az ETO-nál voltam, a klub cipésze, Czeiter Gyula nagyszerű csukát szabott rám, csak úgy simult a lábamra. Máskor azonban nem volt ilyen szerencsém, volt, hogy egy-két számmal nagyobb vagy alaposan kitaposott cipőben kellett futballoznom. Ezért, hogy pontosan passzoljon a lábamra, futás közben időnként belerúgtam a talajba a cipőm orrával és ez végül szokásommá vált. De csak meccsen, futás közben és csak jobb lábbal csináltam. Edzésen soha. A futballcipőket mindig is nagy becsben tartottam. Hazavittem őket, otthon letisztítottam, kipucoltam, úgy tettem el. A mai futballisták az ilyet talán el sem tudák képzelni."

Kapcsolata az örök szerelemmel, a DAC-cal napjainkban sem szakadt meg. Olykor még az edzőmeccsekre is kimegy, hogy megnézze az utódokat. "Borzasztóan sajnálom, ami ezzel a klubbal történt. Az, hogy még létezik egyáltalán, csak néhány embernek, elsősorban Arnold Csabának, Marányi Ernőnek, becenevén Tinának köszönhető. Büszke vagyok rájuk. Az utódok a megyei másodosztályban szerepelnek, remélem tavasszal megállják a helyüket a bajnokságban. Idén százhét éves a DAC, bízom benne, hogy néhány év múlva megint a régi fényében ragyoghat" – mondja Csollány Imre, a DAC egyik legendája, aki valóban szívből vallja: "Az ég is akkor a legszebb, ha kék...-fehér".