Régi fényében látná a MÁVDAC-ot

Wéber István, a győr MÁVDAC egykori kiváló csatára már javában hetvenedik – nemrégiben ünnepelte a 75. születésnapját –, napjainkban is jó egészségnek örvend. – A sport szeretetét és az egészséges életmódot a szüleim nevelték belém – kezdi Wéber István. – Diákéveimben a soproni Széchenyi István Gimnáziumban atletizáltam, középtávokon többször nyertem országos középiskolás-bajnokságot.

Labdarúgóként az SVSE-ben kezdett, a katonaság alatt pedig a zalaegerszegi Katona József SE-ben folytatta a játékot. – Leszerelésemet követően az NB II-es Soproni Textiles játékosa lettem, majd 1970-ben Kovács Imre bácsi hívott a MÁVDAC-ba. Veretes társaságba kerültem. Jó szellemű csapatunk volt, de a szép eredményekhez kellett a közönségünk is. Az NB I/B-ben olyan kiváló csapattársaim voltak, mint például a kapus, Tóth Laci, Nyers, Kovács Bandi, Nagy Jancsi, Németh István – ismertebb nevén Nyunyu –, Máté Jani, Mészáros, Glaser, Gyömörei, Pálos, Révai, Horváth István, Tóth Csutek, Lénárt, na és a humorgyáros gyúrónk, Tálos Gyuri.

A patinás győri klubnak ez volt a legszebb időszaka. A csapat olykor ott állt az NB I kapujában is. – Mindenkinek volt sportstátusza – folytatja a korábbi játékos. – Én a MÁV-nál csomóponti KISZ-csúcstitkárként dolgoztam, ez utóbbit persze idézőjelesen. A társak zrikáltak is, hogy nagyon jó a melóm, mert íróasztalom sincs. Jól éreztem magam Győrben, de édesapám váratlan halála megváltoztatta az életemet. Közelebb akartam kerülni az édesanyámhoz, aki Kópházán lakott. Édesapám ugyanis itt dolgozott körzeti orvosként, a település díszpolgára volt, minden emlék Kópházához kötött. A nehéz időszakban többször jött a Kapuvár megkeresése. Az 1973/74-es megyei első osztályú bajnokságot megnyertünk, feljutottunk az NB III-ba. A kapuvári vezetésnek sokat köszönhetek, hálás szívvel gondolok rájuk.

Wéber István napjainkban is Kópházán él. – Nagy, kertes családi házban lakom, a ház körüli teendőket ellátom, korábbi üzleti kapcsolataimat folyamatosanápolom. A legnagyobb örömöm a családom. Akkor érzem jól magamat, amikor együtt van a négy felnőtt gyermekem a párjaikkal, a feleségem és a négy unokám. Az a szeretet, amit kapok tőlük, pótolhatatlan. Meccsekre már nem járok, a tévében és a médiában követem az eseményeket. Jó lenne megélni, hogy ismét régi fényében ragyogjon a patinás MÁVDAC – említi befejezésül Wéber István.